Rendezvénybiztosítás
Mi az a rendezvénybiztosítás?
A rendezvények biztosításáról röviden:
Cégünk nagyon fontosnak tartja, hogy a rendezvénybiztosításoknál minden megrendelő legnagyobb megelégedésére a lehető legnagyobb diszkrécióval lássa el munkáját.
Ma már korántsem elég, ha egy–egy rendezvényen a szervezők a kapuba állítanak egy vagy két szekrénymérető óriást. Egyrészt az óriások ideje lejárt, helyüket átveszik a felkészült és képzett biztonságtechnikai szakemberek. Ők azok, akik már nemcsak méretükkel, de a szakmájukban átélt tapasztalattal és a folyamatos továbbképzéseken megszerzett tudással vannak felvértezve. Másrészt a rendezvények biztosítása nem elég, ha megáll a rendezvény bejáratánál. Számos helyen a belső terekben is szükség van arra, hogy a security-üzletágban jártas emberek segítsék megoldani a problémás helyzeteket.
A Megbízó által szervezett, vagy az általa üzemeltetett objektumok területén megtartandó rendezvényeket minden esetben előzetes helyszíni bejárás és egyeztetés előzi meg. Ennek során kerül meghatározásra a biztosításban résztvevők létszáma, felállítási helye és technikai felszereltsége.
A bejárást követően cégünk biztosítási tervet készít, amelyben pontosan meghatározásra kerül az adott esemény lebonyolításának rendje.
A biztosítási terv tartalma:
a rendezvény pontos helyszíne
a rendezvény pontos időpontja (kezdés, befejezés)
a rendezvény témája
várható nézőszám / a helyszín befogadóképessége
a biztosításban résztvevők létszáma, elosztása, biztonsági személyek sorszáma, végzettségüket igazoló bizonyítvány (igazolvány) másolata
a biztosításban résztvevő vezetők elosztása
kiürítési vészkijáratok helyei, kiürítés menete
Biztosítási terv
A biztosítási terv elfogadását követően...A biztosítási terv elfogadását követően, annak megfelelően a biztosítási vezető segítségével bonyolítjuk le az eseményt, közben rugalmasan reagálva a váratlanul kialakult helyzetekre, igazodva a Megbízó esetleges további igényeihez.
Filozófiánk
Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a rendezvénybiztosításoknál a lehető legnagyobb diszkrécióval lássuk el munkáját. A biztonsági személyzet emberei beleolvadnak egy-egy rendezvény környezetébe, de mindig jól láthatóak, amint egy kis probléma is jelentkezik, legyen az technikai vagy éppen személyes jellegű.
Alapelvünk
A munkatársaink egyenruhájukat mindig a rendezvénynek megfelelően választják meg a stílusos és elegáns öltönytől kezdve a lezserebb, de nem túl sportos, nyakkendővel viselt fehér egyeningen át, a bakanccsal hordott gyakorlóig.
Miben tudunk még segíteni?
Élőerős őrzés, Objektum védelem
Objektumőrzés, recepció- és portaszolgálat széleskörű tapasztalattal.
Járőrszolgálat
Riasztáshoz kivonuló szolgálat az éjszakai kritikus 20.00 – 04.00 óra közötti időszakban.
Pénz- és értékkíséret
Pénz, kamionok, rakományok kísérete gépjűrműkövető rendszerrel.
Takarítás
Vállaljuk cégek, irodaházak, telephelyek külső és belső, napi és nagytakarítását.




























